Nem indul az autó?
2016.01.07.

Ha nem indul magától az autó reggel, cikkünk Önön is segíthet!

Nem indul az autó?

Nem indul az autó

Télen nem egy leányálom az elindulás a melegítés és a jégkaparás miatt. Az utak is csúszósak, a kormány is hideg. Ráadásul ebben az időszakban a leggyakoribb probléma, hogy az autó nem indul. Nem kell rögtön megijedni, hiszen legtöbbször az akkumulátor a ludas a dologban!

Mit lehet tenni? 3 megoldást mutatunk be most Önnek, hogy semmiképp ne késsen el a munkából:



1. Bebikázás

Laikusok is nyugodtan próbálkozhatnak vele, nem olyan nehéz dolog a bikázás! Szüksége lesz egy másik autósra, aki a lehető legközelebb parkol majd az autója orrával az Ön autójának az orrához. Ez azért szükséges, hogy a két autó akkumulátorát össze tudják kötni a bikakábelekkel. A segítő, vagy más néven indító autó motorját le kell állítani. Ezután felnyitjuk a két motorháztetőt és a bikakábelt (indítókábel) először az indító autó akkujának pozitív felére kell kötni, ez mindig piros színű. Ugyanennek a kábelnek a másik végét a lemerült akkus autó pozitív, piros sarujára kell rákötni. Utána a másik kábelt a lemerült autó negatív, fekete pólusára kell csíptetni, a másik végét pedig a segítő autós autójának valamilyen fém részére (pl: a motorháztető végére) kell csíptetni. A két kábel ne érjen egymáshoz, erre mindenképp figyeljünk! Az indító autót indítsuk be először, járassuk egy ideig, kb. 10 percig és ezután a lemerült akkumulátoros kocsit is indíthatjuk ismét!

Bebikázás

2. Indítássegítő alkalmazása

Sajnos sokszor nincs a közelben másik autó vagy elég hely, hogy elég közel parkoljon hozzánk a segítő fél, ezért nincs lehetőség bikázásra. Ilyenkor érdemes indítássegítőt vásárolni. Az indítássegítő nagyjából egy új akkumulátor árában van, viszont aki ritkán használja az autóját, annak mindenképp érdemes beszereznie, mert egyszeri befektetéssel megússza az állandó segítségkérést vagy akksi cserét!


3. Betolás

Ezt a megoldást csak azoknak ajánljuk, akik tisztában vannak azzal, hogy autójuknál ez biztosan alkalmazható. Például automata váltós autót soha ne próbáljunk meg betolni, sem a katalizátoros autókat, mert ezeknél károsíthatjuk a betolással autónkat.


Ha elöregedett már az autója akkumulátora, és rendszeresen nem indítja be a motort a nagy hidegben, érdemes egy újra váltani, vagy legalább megnézetni szakértővel.

 

Nem csak akkut cserélne, hanem már elege van használtautójából? Keressen megbízható autóink garmadájából egy kedvére valót:

használt autó kínálat


Legfrissebb videónk
Videók megtekintése

Használtautó hírek
2023-as ünnepi nyitvatartásunk a következő:
Kattintson a részletekért!
Részletek >>
3 dolog, amire érdemes figyelni a téli gumicsere közben!
Az emberek többsége nem szeret karbantartásra és javításra költeni, pedig van néhány...
Részletek >>
Koronavírus tájékoztató
Olvassa el a legfontosabb információkat kereskedésünkkel kapcsolatban!
Részletek >>
Vészhelyzeti nyitvatartás
Kérjük, hogy olvassák el tájékoztatónkat mielőtt eljönnek hozzánk!
Részletek >>
Október 23. és november 1.
Nyitvatartásunkért kattintson!
Részletek >>
2019 augusztus 20. nyitvatartás
Az ünnepnap miatt változik nyitvatartásunk!
Részletek >>

Ügyfélvélemények
B. Csaba
Nem tudom mit írhatnék... Mondjuk azt, hogy viszont látásra! ;)
Részletek >>
Peti (Audi)
Nagyon jó a kínálat, mindenkinek ajánlom azokat a szép autókat, amik...
Részletek >>
Sz. Balázs
Szép autó, jó áron! A feleségemnek is itt vesszük majd a következőt,...
Részletek >>
K. Judit
Szimpatikus kereskedés, nem a "ki ha én nem" stílussal üzletelnek, amire...
Részletek >>


Személyesen
szeretné kiválasztani használt autóját?
Várjuk telephelyünkön!

Cím | 1185 Budapest, Üllői út 738.
Értékesítés | +36 20 542 97 09
  +36 20 912 79 03
Autófelvásárlás | +36 20 980 50 75
Hitelügyintézés | +36 20 389 01 71
Hétfőtől – Péntekig | 8-18 óra között
Szombaton | 8-14 óra között



Nagyobb méret